A SZÉP KÖRNYEZETÉRT

szép

Az ÉPC-Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén, az ott dolgozók szabadidejében, önkéntes munkája révén megszépült az aula kertje. Az elhalt növényi részek gyűjtését követően, a termőföld frissítése után több, mint 250 tő új növény került beültetésre. A megújult kert immár teljes pompájában köszönti a betegeket és a dolgozókat! A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Budapesti Területi Szervezete mellett alapítványunk segítette anyagilag a projektet.

TAROLT AZ ÉPC-HONVÉDKÓRHÁZ

ÉPC

A Magyar Kórházszövetség május 24-én rendezte a Kórházak Országos Sportnapját. A nagyszabású esemény célja az volt, hogy a mozgás örömén és a közösségi élmények erején keresztül támogassa az egészségügyi dolgozók testi-lelki egészségét – akik ezúttal nem a betegek, hanem a saját egészségük megőrzéséért léptek pályára. A legaktívabb és legsportosabb intézet az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház lett – olvasható a Magyar Kórházszövetség sajtóközleményében.

II. TUDOMÁNYOS FÓRUM

tudományos fórum

2025. május 22-én került megrendezésre az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház II. Tudományos Fóruma, amelyre meghívást kapott alapítványunk is, elismerve a közhasznú célok közül is kiemelkedő vállalásait, amelyeket az intézmény tudományos tevékenységének sokoldalú segítése terén biztosít.

AZ ARCULAT IS FONTOS

arculat

A kézhigiénia világnapja alkalmából 2025. május 5-én pályaorientációs napot rendezett az Észak-pesti Centrumkórház–Honvédkórház. A kórház főigazgatója elmondta, hogy a nyílt napra olyan fiatalokat – pályaválasztás előtt álló középiskolásokat – vártak, akik érdeklődtek az egészségügy, illetve az egészségtudományok iránt. A programok során elsősorban a kézhigiéné fontosságára hívták fel a figyelmet. A nyílt napon hangsúlyozták: nemcsak a kórház dolgozóinak, hanem a látogatóknak is ugyanilyen fontos, hogy tisztában legyenek a kéz-higiénia fontosságával!