SPORT ÉS EGÉSZSÉG A HONVÉDELEMÉRT
Alapítványunk is részt vállalt az idén 120 éves Honvédkórház rendezvénysorozatának újabb, jeles állomása megvalósításában.
- Tovább (SPORT ÉS EGÉSZSÉG A HONVÉDELEMÉRT)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2025. december 12-én került megrendezésre az ÉPC-Honvédkórház szervezésében a modern immunterápia című tudományos fórum.
Szakértők szerint rendkívül tartalmas, szakmailag és emberileg is inspiráló kétnapos tudományos konferencián vettek részt az ÉPC-Honvédkórház szülésznői szeptember 12-13-án.
Alapítványunk is részt vállalt az idén 120 éves Honvédkórház rendezvénysorozatának újabb, jeles állomása megvalósításában.
Harmadik alkalommal vett részt alapítványunk a „Korszerű Lehetőségek a fizioterápiában” címmel az MH EK Hévízi Rehabilitációs Intézetben január 25-26-án megtartott tudományos igényű továbbképzés megszervezésében. Az országosan meghirdetett, a Semmelweis Egyetem által akkreditált fórum idén is nagy érdeklődésre tartott számot. Az előadások zömét az EK dolgozói prezentálták, de a magas szakmai színvonalat színesítették a külső előadók is.
Alapítványunk azonnali beszerzéssel kétmillió forintért vásárolt ágyneműhuzatokat. Úgy tűnhet, hogy a 350 db lepedő- paplan-, és a 370 párnahuzat a Honvédkórházban használt textilmennyiséghez képest „csepp a tengerben”, mégis hisszük, hogy a mindössze egy hét alatt megvalósított vásárlás jelentős segítség a minőségi betegellátás, a betegek komfortérzetének javítása érdekében!
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ gyógyító osztályain dolgozó egészségügyi szakdolgozók október 11-i kommunikációs tréningjét jelentős összeggel segítette Alapítványunk.
Az eredményesebb betegellátás érdekében a munkatársak egymás közötti, a betegekkel és a hozzátartozókkal való kommunikáció terén kaptak a nővérek, az asszisztensek rendkívül hasznos elméleti és gyakorlati módszertani ismereteket.
2018. augusztus 30 – szeptember 1. között a Pécsi Tudományegyetemen került megrendezésre a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 59. Nagygyűlése. Az MH EK Honvédkórház Központi Laboratóriumi Diagnosztikai Osztálya hat fővel, két előadással és négy poszterrel képviselete az Intézményt.
Honvédkórházért Közhasznú Alapítvány
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.
E-mail: bozi.judit3@gmail.com
Telefon: +36 30 828 1021
NYILVÁNTARTÁSI SZÁM:
01-01-0007477 (FŐVÁROSI BÍRÓSÁG)
ADÓSZÁM:18094921-1-41
SZÁMLASZÁM: MBH BANK
10103173-33728700-00000008