Hírek

TUDOMÁNY NYOMTATÁSBAN

Nehéz a műfaját meghatározni annak a könyvnek, amely kiadásához jelentős összeggel járult hozzá alapítványunk. Ismeretterjesztő kiadvány, tankönyv, gyakorlati kézikönyv, tudományos mű. A Mágneses erőtér-terápia című könyv végigkíséri az olvasót a mágneses érc felfedezésének ókori legendájától napjainkig, beszámol mindazon kutatók, tudósok áldozatos munkájáról, akik mind ember-közelibbé és megfoghatóvá tették és teszik ezeket a kezelési eljárásokat. A fizioterápia dilemmái cím egyértelműen utal a könyv tartalmára. 

SZAKDOLGOZÓK XI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA

Konferencia

Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre május 29-30-án az MH EK Honvédkórház szakdolgozóinak XI. Tudományos konferenciája Balatonakarattyán. Az alapítvány immár hagyományosan anyagilag segíti a rendezvényt, az ideit konkrétan a dekoráció és egy előadás finanszírozásával. Dr. Mosonyi Tamás kommunikációs szakértő az egész délelőtti szigorúan egészségügyi szakmai értekezéseket jó humorú, szenzációs előadással zárta, amely a nővér/asszisztens–beteg, illetve az egészségügyi szakszemélyzet egymás közötti kommunikációjáról szólt.

DR. JANATA VILMOSNÉ ALAPÍTÓ KURATÓRIUMNAK ÍRT LEVELÉBŐL

Levél

„Gratulálok a jó munkához, amiről tudom, hogy nem könnyű, sőt sokszor nagyon komoly nehézségekkel kell megküzdeni, hogy be tudjátok tartani a sok változó szabályt, előírást. Ez remekül megy, sikerült ilyen hosszú ideje mindig a törvényesség keretein belül maradva sok jó és értékes eredményt elérnetek! Őszintén bevallva nem gondoltam 18 évvel ezelőtt az alapítás idején, hogy ilyen sikeresen és ilyen sokáig fog élni a Honvédkórházat segítő alapítvány…

A 2016. év munkájáról szóló beszámoló tökéletesen összeállított, világos, könnyen érthető!