SZAKDOLGOZÓK XI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA

Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre május 29-30-án az MH EK Honvédkórház szakdolgozóinak XI. Tudományos konferenciája Balatonakarattyán. Az alapítvány immár hagyományosan anyagilag segíti a rendezvényt, az ideit konkrétan a dekoráció és egy előadás finanszírozásával. Dr. Mosonyi Tamás kommunikációs szakértő az egész délelőtti szigorúan egészségügyi szakmai értekezéseket jó humorú, szenzációs előadással zárta, amely a nővér/asszisztens–beteg, illetve az egészségügyi szakszemélyzet egymás közötti kommunikációjáról szólt. Tanácsai segíthetik a frusztrált, stresszes szituációk higgadt kezelését, az ajánlott technikák a napi munkába beépítve kedvezően befolyásolhatják a verbális kapcsolatokat. A hallgatóság vastapssal nyilvánította ki tetszését az előadónak, miközben a szervezők köszönetet mondtak az alapítvány támogatásáért.